Főoldal » Mercedes G-osztály » Mercedes G osztály Cabriolet

Mercedes G osztály Cabriolet

Belső komfort


Ha egy autó a Mercedes csillagot viseli magán, az garancia a minőségre és a pontos kidolgozásra. A G-osztály utasterében ez az érzés szinte kézzel fogható. A tágas belső tér már álló helyzetben is a szabadság érzését sugározza. A jellegzetes, magas üléspozíció gondoskodik arról, hogy minden helyzetben kiváló legyen a kilátás, és jól átláthatóvá teszi a kezelőelemeket is.

Már a G-osztály ajtóinak nyitásánál és zárásánál érezheti, hogy milyen szeretettel ügyelünk a minden apró részletben megjelenő komfortra. Ugyanezt tapasztalhatja, ha megfogja a finom bőrrel bevont kormánykereket, amely az utazás végén magától értetődően felemelkedik, hogy megkönnyítse Önnek a kiszállást. Valóban öt csillagos kiszolgálás.


COMAND APS vezérlő és kijelző rendszer


A kívánságra elérhető COMAND APS vezérlő és kijelző rendszer (a G 500 és a G 55 AMG esetében az alapfelszereltség része) magába foglalja a DVD-alapú navigációs rendszer, a rádió és a CD-lejátszó, illetve a rendelhető CD-váltó, valamint a telefon kezelését. A COMAND APS rendszerhez kívánságra analóg és digitális televízióadás vételére alkalmas TV-vevőkészülék is elérhető.

A műholdak segítségével működő, GPS-alapú navigációs rendszer a legrövidebb és leggyorsabb úton vezeti el Önt a megadott címre. Az irányítás hangutasításokkal történik, így nem vonja el a vezető tekintetét.

A 6,5 collos, színes kijelzőn a rendelhető, hátsó ajtóra szerelt tolatókamera segítségével nyomon követhető, hogy mi történik a gépkocsi mögött. Az extraként elérhető, ultrahangos tolatóradar nemcsak a parkolást könnyíti meg, hanem a nehezen áttekinthető terepen való manőverezést is.


Automatikus klímaberendezés


Mindegy, hogy hőségben, nagy hidegben, szélben vagy esőben kel útra, a G-osztály utasterében mindig az Önnek legmegfelelőbb, kellemes klíma uralkodik. Az alapfelszereltséghez tartozó, THERMATIC automatikus klímaberendezés segítségével könnyedén, a vezető és az első utas számára egymástól függetlenül állíthatja be a hőmérsékletet. Méghozzá tökéletesen pontosan, hiszen a THERMATIC érzékelők segítségével működik, amelyek mérik a belső és a külső hőmérsékletet, valamint a páratartalmat is.


Többfunkciós kormánykerék


Az alapfelszereltség részét képező, többfunkciós kormánykerék (a G 320 CDI esetében bőrborítással, a G 500 esetében bőrborítással és fabetéttel) gondoskodik arról, hogy a vezető mindent tökéletesen átlásson és elérjen. Segítségével egy gombnyomással előhívhatja az új műszercsoport kijelzőjén megjeleníthető információkat, elvégezheti a kényelmi funkciók beállítását, illetve kezelheti a rádiót és a telefont.


Üléskomfort


Ne lepődjön meg, ha egy hosszú út után azt veszi észre, hogy szívesen üldögélne még egy kicsit a G-osztályban. A magyarázat: egy olyan ülés, amelynél kívánni sem lehetne jobbat. Az első üléseknél elektromosan állíthatja be az ülés kívánt helyzetét és magasságát. Ezenkívül ülésfűtés és az első ülések közötti, tárolórekeszt és pohártartót is magába foglaló kartámasz tartozik a G-osztály alapfelszereltségéhez. A G-osztállyal nem baj, ha kicsit hosszabbra nyúlik az utazás.





Ugrás a lap tetejére: Mercedes G osztály Cabriolet


Visszajelzés



Hasznos



Google +

  • Mercedes G osztály Cabriolet a Google+-on


Facebook

  • Mercedes G osztály Cabriolet a Facebookon


Twitter

  • Mercedes G osztály Cabriolet a Twitteren